hány liter a túra (Szentivánéji álom, Szombathely)

mindenki bemegy az erdőbe -- a meseterepre, ahol folyton esik. az előadás romantikusan költői látomás oberon rosszkedvéről (bájos, hogy látjuk hozzá a csőrendszert és a színpadi csatorna rácsát, s halljuk kovács marci természetleíró finom zenéjét, ami kiteljesedik a körfűrészlapokon és egyéb barkácsárun játszó, háttérben lebegő zenekarral, illetve látjuk remete kriszta eső-köpönyegeinek forgatagát). és hát mohácsi is bemegy a szövegrengetegbe, leginkább ritkít és beolt. mellékesen beszól shakespeare-nek is (lejátszik egy jelenetet, aminek fültanúja álmatag aggodalommal visszakérdez az elhangzottakra. amire a megkérdezett elképedve azt mondja: te hol voltál az elmúlt tíz percben?).

ebben a színjátékban úgy kergeti mindenki a boldogságát, mint ázott kutya a farkát. a virág, amelynek leve varázslatos, itt pipacs -- a hiedelem szerint a gyors érzések virága (persze mindenki máshogy gondolja), mohácsi eljátszik azzal, hogy oberon "r" kezdetű virágra gondol, csak nem jut eszébe (tán a rózsa, a szerelem szimbóluma nem jutott eszébe? nem, nem. és így lesz pukk fricskájában a virág pripacs, a későbbiekben pedig adódik a játékban ripacs is -- a mesteremberek színháza a színházban)

a fanyarul joviális pukkot (bajomi nagy györgy) feladata nem billenti ki a nyugalmából, a negyven perces szintidőt, ami a föld körüli övet kerítést illeti, mint szergej bubka versenyről versenyre, biztosan javítja -- hogy mindezt kényelmes sétalépésben teszi, az mohácsinál nyilvánvaló, de b.n.gy. hetyke huncutsága még szerethetőbbé teszi ezt. hogy szerelemre lobban egy kávéfőző iránt, az pedig színháztörténeti igazságszolgáltatás -- de ez sem fenyegeti megnyugtató magányát.

az előadás nagy párosa  tényleg oberon (mertz tibor) és pukk -- a már-már igaz férfibarátságba hajló viszonyból mindenképpen kiderül, hogy otthonosabban van vele, mint titániával (és vicces lenne itt azon elmélkedni, hogy egy pogány ünnep apropóján shakespeare és mohácsi a keresztény családmodellt kritizálja). a második felvonás az ő színpadszéli ücsörgésükkel kezdődik. a kempingrezsón kotyogóban lefő a kávé, aztán ahogy pukk beszámol arról, milyen jól sikerült titánia megleckéztetése (szabó győző utalásosan visszafogott alakításával), oberon felpattan és széttapossa a csészét, majd megissza pukk kávéját is.

a négy fiatal meglehetősen különböző -- nemcsak magasságban, de mélységben is, és ez sajnos a négyesükre nézve nehéz helyzetet teremt. de ebből az esős, füsttel (kialvó tüzek?) gomolygó, baljós árnyakkal teli éjszakából sejthető, mi lesz az athéni uralkodó midlájf krízisét gyógyító amazonnal való esküvő után.

a játék keserves hirtelenséggel ér véget. na, ja

 

2012. febr. 20. 9:58 | még nincsenek kommentek

írta: nyúl
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.